Talán itt az ideje annak, hogy valami könnyebb vagy ha úgy tetszik - bár nem szeretem ezt a szót - földhözragadt bejegyzést írjak. Nos, ehhez mi sem egyszerűbb, mint lejegyezzem a mai nap történéseit.
Nem kapkodva, nyugodtan beértem be a délelőtti előadásra. Pontos időt nem mondok, lényeg, hogy nem kellett korán kelnem. Josefina Cuesta tanárnő - a keresztnevétől kiráz a hideg - kemény küzdelemben próbálta fenntartani a teljes évfolyam figyelmét, ahogy az 1945 és '47 közötti világgazdasági tendenciákat elemezte grafikonok segítségével, amik ráadásul alig látszottak. Az egyik kolléga - akivel már lepacsiztam, de borzasztó a névmemóriám. legyen mondjuk Juan-t - el is hagyta a termet. Így a százból kilencvenkilencen maradtunk, levegő nélkül. Mikor megkönnyebbülve baktattam ki a teremből, egy sláger járt a fejemben: "Mit főzzek ma magamnak?". De a bejáratnál rengetegen tülekedtek, nem tudva mivégre. Majd ahogy átverekedtem magam a tömegen, egy félkört láttam, középen Juan-nal, aki egy hangosbeszélőn keresztül petíciót olvasott fel: "Nem tűrhetjük, hogy az 1500 eurós tandíjunk csak úgy eltűnjön, szereljenek fel minden termet írásvetítővel, több géptermet" - sorjáztak a követelések és Juan, aki pár nappal ezelőtt csak egy laza egyetemistának tűnt, aki rögtön gratulált, hogy itt vagyok és mondta, hogy majd menjünk egyet sörözni, politikussá lépett elő és beszéde során többször is megtapsolta a legalább száz fős hallgatóság.
Miközben hazafelé ballagtam, életem egyik sarkkövén, a fokhagymán gondolkodtam. Egy jó étel alapja a helyesen elkészített fokhagyma. Nos, én próbáltam már olivában pirítani, párolni, reszelve hozzáadni a szószhoz, felvágni, fokhagymanyomóval préselni. És: Heuréka!
Felvagdalás után vajban kell megpárolni! Így őrzi meg legjobban az illatát és az ízét! Miután a keddi kagylót így, párolt fokhagymás vajban főztem ki, gondoltam, fogjuk kicsit vissza a talján tradíciót, ami az olivaolajatt illeti! Ennek szellemében megszületett a második legjobb tésztaétel, amit valaha főztem: a "Pasta a la Salamanca" név már foglalt - mert az az első - így még gondolkodnom kell a néven. Summa summarum. Egy fő részére:
100-120 g spagóca (a félkilós zacskó negyede)
4-5 tisztességes gerezd fokhagyma
1 doboz tonhalkonzerv (a pici elég)
10-15 szem olivabogyó
(na jól van, ezen hozzávaló Drága Keresztanyám leleménye)
1 doboz főzőtejszín
1 ek vaj
só
oregano
petrezselyem
A főzés élvezetéhez hozzájáruló pohár fehérbor kitöltése után felteszem forrni a vizet és hozzáadom a sót. Felvágom a fokhagymát és vajban 4-5 percig párolom (fedő, nehogy elillanjon az íz! - előre is elnézést kérek a főzésben jártas olvasóim/olvasóNŐimtől ezen megjegyzésért). Hozzáadom a tonhalat és a félbevágott olivabogyókat, majd sütögetem némileg magasabb lángon, szintén kb. 5 percig. Megfűszerezem a kedvencekkel - oregano és petrezselyem - majd még egyet rottyantok rajta. Eddigre már al dente kifőtt a tészta, amit leszűrés után hozzáöntök. A közben kiürült poharat újratöltöm és azzal tálalom, forrón! Rövid ima után elfogyasztom.
A főétel után még magamhoz vettem egy kis desszertet, így az ebéd vége már jócskán belenyúlt a sziesztaidőbe. Ezt pihenésképp néhány magyar nyári sláger és régebbi darabok hallgatásával töltöttem. Majd négy óra felé átnéztem, mit vettünk eddig a spanyol tanfolyamon. Mint már írtam, főként olaszokkal, pár némettel, néhány angollal és horribile dictu egy franciával kerültem egy csoportba. Végre elkezdtük a kötőmód igeidő-viszonyainak vizsgálatát! A Galla-féle szénbányász jelenet főhősét idézve: "De jó, éppen ezért vagyunk itt".
Sokan vidulok továbbra is azon, hogy a külföldiek, de leginkább az angolok és a franciák - persze a spanyolok is - egyszerűen képtelenek függetleníteni magukat anyanyelvül kiejtésétől. Persze, nekik van igazuk, nekünk magyaroknak kellett vérrel s verítékkel anyanyelvünktől alapjaiban különböző nyelvtant és persze kiejtést megtanulni. És bár lehet, hogy egy angol könnyebben megtanul spanyolul, de akármilyen szintet is ér el, képtelen függetleníteni magát anyanyelve kiejtésétől. Andrea kolléga, mikor felszólította a tanárnő, "Allora"-kezdéssel állt neki a feladatnak. Illetve mosollyal és fejrázással adta tudtára Immaculada (jelentése: Szeplőtelen, gyönyörű, ráadásul ávilai) tanárnő Giuliának, hogy olyan nincs a spanyolban, hogy "funcionamente", hanem az "se funciona" (=működik, "funkcionál").
Summa summarum: mi Vergiliust írunk és mondunk és nem Vergilio-t, Virgilio-t, Virgil-t és Vergil-t, mert a latin költőt Vergiliusnak hívták. Erre legyünk büszkék!
Hazafelé menet beszélgettem Claire-rel, az ír kolleginával, aki nem csak spanyolul, de franciául és japánul is tud! Le a kalappal! Az egyetlen problémám az volt, hogy bár nagyjából értettem, mit akar mondani spanyolul, de annyira brit kiejtéssel beszélt, hogy önkéntelenül átváltottam angolra, aztán a fejemhez kaptam, ő mosolygott! Kedves lány, de nem Caterina (lásd: keddi bejegyzés). Ahogy hazaértem, Fernando fogadott pizsomában, szipogott, megfázott ő is. Lementem az edzőterembe két utcával arrébb, futottam pár kilométert, meg gyúrtam mellre és vállra (végre egy trendi mondat ebben a régieskedő, ahisztokrata nyelvezetben!:) Persze, mire visszaértem, Fernando szobája tárva nyitva, zsibongás, ennyit a SPANYOL nátháról!
Na, jó rendben, de mi az, hogy Caballero de Ciudad Real? Nos, ez nem egy a Primera División-ban focizó játékos mellékneve: hanem egy ócska fordítás: Fehérvári Huszár. :D
Isten áldjon mindannyiótokat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése