2009. január 19., hétfő

Alfonzok kora avagy egy hosszú nap a könyvtárban

Ha számbavesszük uralkodóink becses neveit, gyakorta találkozunk Andrásokkal, Bélákkal, Istvánokkal és Károlyokkal. Ez utóbbi két nevet 5, illetve 4 alkalommal vette fel magyar király, a legtöbbször tehát első uralkodónk nevével találkozunk. Mielőtt azonban elmennénk a Galla-féle Nevek Show irányába, maradjunk a történelem eddig is taposott útján.
 Spanyolország egész történetét nyugodtan nevezhetnénk az Alfonzok korának, ha megengednénk magunknak ezt a képzavart. Ezen a néven ugyanis messze a legtöbb király uralta Hispániát, ezt a területét tekintve folyamatosan változó térséget. Egy történeti enciklopédia szerint a következő Alfonzok azok, akik említésre méltóak az ország történetének formálásában, számuk szerinti, nem időrendi sorrendben:

I. Aragóniai Alfonz (1104-1134)
II. Aragóniai Alfonz (1162-1196)
II. Asztúriai Alfonz (791-842)
III. Asztúriai Alfonz (866-910)
V. Aragóniai Alfonz (1416- 1458)
VI. Kasztíliai-Leóni Alfonz (1065-1072)
VII. Kasztíliai-Leóni Alfonz (1126-1157)
VIII. Kasztíliai Alfonz (1158-1214)
IX. Leóni Alfonz (1188-1230)
X. Kasztíliai-Leóni Alfonz ( 1252-1284)
XI. Kasztíliai-Leóni Alfonz (1312-1330)

... és megtörve az állandó területi változásokat:

XII. Alfonz, spanyol király (1857-1885)
XIII. Alfonz, spanyol király (1886-1941)

Nos, remélem, a fentiek legépelésével a holnapi és a pénteki vizsgám sikeréhez is hozzájárultam, nemcsak a ti szórakoztatásotokhoz, kedves olvasóim!

Isten áldjon benneteket, továbbra is!
Que Dios os bendiga, como siempre! 

2009. január 12., hétfő

Lisszabon avagy egy történet két olvasatban

Dona Fernanda széles mosollyal fogadott, mikor beléptem az Aranycsillaghoz címzett kis fogadóba (Estrela de Ouro), Lisszabon belvárosában, a Baixa-Chiado negyedben. Jutányos áron vettem ki egy szép nagy szobát, dupla ággyal, kis-, közepes- és nagyszekrénnyel és egy a már letűnt időket idéző mosdótállal és egy kancsó friss vízzel. És hogy a Szentháromság is velem legyen, ablakom a Nova Trindade útra nézett. 
 A Nap már jócskán fenn járt az égen, amikor a macskakövekkel kirakott kis járdán leereszkedtem a Baixa-Chiado-ra. Az Igreja da Encarnacao-ba ("Megtestesülés templom") vitt első utam. Itt felsegítettem egy elesett nénit, aki hálából megszorongatta a kezem és két csókot is adott. Elhatároztam, másnap ide jövök misére. 
 A Cais do Sodré állomástól elindultam a fényben úszó Tejo partján. A Belém negyedben együtt ebédeltem egy francia stewardess-szel. Ő szardíniát evett rizs és salátakörettel, én tintahalat főtt krumplival, hozzá pedig egy vörös asztalravalót. Egy hozzánk csapodó portugál muzeológusnak dióhéjban előadtam a dáko-román kontinuitáselméletet, kérdésére válaszolva persze. Asztaltársam meghívott egy tipikus portugál sütire (pasteig, egy kis karamell, sok fahéj: pazar) a közeli cukrászdában. 
 A Mosteiro de Sao Jorge gótikus katedrálisában tiszteletemet tettem Vasco da Gama és a portugál Cervantes, Camoes szarkofágjánál. A Torre de Belém egy 16. században épített ágyútorony és börtön, egy kis vízi erőd a Tejo partján. A pazar kilátást egyedül egy féltékenykedő talján menyecske és párjának veszekedése zavarta meg. 
 Éjszaka ifjakkal teltek meg a belváros utcái. A portugálba némi angol, német és francia is vegyült, ahogy születésnapot ünnepeltek és caipirinha-t iszogattak az utca közepén. Egy külföldi diáklány pedig megállított egy fado-t - afféle portugál blues - játszó utcazenészt és elragadtatva hallgatta, kisvártatva harminc nézőt maga köré vonva. 
 Másnap, a mise után - aminek a prédikáció tette ki majd a felét - beültem Lisszabon egyik leghíresebb kávézójába, a szecessziós stílusú Brasileiro-ba. A Castelo de Sao Jorge 11. században épült és érintetlenül megmaradt vára vonzott még magához, meg is másztam a hegyet. A történet kezdete még az 1190-a évekre megy vissza, amikor közel fél éves ostrom után az araboktól elfoglalták a várat. Előtte rómaiak és mórok lakták a Kr. e. 2. században - viszonylag későn - alapított Olissipo-t, a mai város magvát. 
 A Praca de Figuiera élveztem a napsugarakat egy kebab társaságában, majd indulás előtt még benéztem a Szent Rókus templomba (Igreja de Sao Roque), aminek egyházművészeti múzeuma tudatosította bennem, mennyire különbözött a reneszánsz Itália és a korabeli Portugália festészete. Ezt talán egyszer részletesen kifejtem.
 
 De hogyan is vetődtem a portugál fővárosba? Íme, a második olvasat.
 Pénteken, Münchenben törölték a madridi járatot hóvihar miatt. Este ment még egy gép, de az már tele volt: várólistára kerülhettem volna fel, hogy 4-5 óra várakozás után megtudjam, beférek-e. Na, ezt nem, mondtam. Valenciai, barcelonai és málagai jegyeket ajánlottak fel másoknak. Rékérdeztem Lisszabonra és frankfurti átszállással a kezembe is nyomták új úticélom okmányait. Este kilenc körül meg is érkeztem és még a Frankfurtban vásárolt német útikönyvemmel felfegyverkezve indultam is volna szállást keresni. A csomagom azonban a TAP Portugal légitársaság jóvoltából Frankfurtban maradt. Csak másnap, késő este kaptam meg, telefonálgatások után. Megvettem jegyem a Lisszabon-Frankfurt nemzetközi vonatra, amivel végül vasárnap éjfékor megérkeztem Salamancába.

Isten áldjon benneteket, kedves olvasóim!

2008. december 9., kedd

Hazatértem, hazatérek

Hazatértem. A hatalmas Barcelona a megannyiszor végigrótt utcái révén kisvárossá szelídült. A Tarragona római amfiteátrumának romjain megcsillanó napfény végtelenné tette az időt. Egy katalán család vendégül látott minket Torredembarra-ban: az édesapa eljátszotta gitáron Juan Manuel Serrat Paraules de amor (A szerelem szavai) c. dalát, az édesanya kitűnő borjúragut főzött, Laura pedig tűzrőlpattant mosolyával ajándékozott meg minket. Eső és hideg fogadta karikás szemű kis csapatunk a salamancai állomáson. Bezárkóztam hát a szobámba, hogy kipihenjem magam és rendezgessem az emlékfoszlányokat, nehogy örökre elvesszenek az elmúlt hét csodái.   
 Hazatérek. Vasárnap reggel magam mögött hagyom az Aranyvárost és este már otthon leszek. Otthon.

2008. december 1., hétfő

Viaje, Viaje, que tarde más que esa noche y día...

Így szólna a refrén, ha a Voyage, voyage című örökbecsű gall slágert hispánul írták volna. 
 Rég nem jelentkeztem, kedves olvasóim, és pont az elmúlt hét utazásai azok, amik miatt e fénytollat megragadtam.
 Akármerre jártam, végül mindig a tengernél kötöttem ki, e varázsos víztükörnél, ami mindig elkápráztat színeivel. Cádizban a hideg napban megcsillanó kék óceán, Málagában a bennsőségesen zöld, biztonságot adó Mediterráneum. Tarifa-ban, amikor  megláttam Afrika partjait, mintha a világ végén állnék, úgy, mint egykor Sztambulban, Ázsia földjét kémlelve. Azt éreztem, mint a görögök Héraklész oszlopainál: Hajós, ne tovább! Gibraltárban ugyan ma csak két korinthoszi-jellegű bronzrúd jelzi a letűnt idők mítoszait, de tudatja az arra látogatóval: egy új világ küszöbén áll. 
 Két éve lehetett, amikor Savaria mellé várost választottam magamnak: lángolt a lelkem, ha Barcelonára, régmúlt idők tengernyi emlékének köveit és a nagyravágyó technokrata emberiség üvegpalotáit őrző Örök Városra gondoltam. És íme! A szenvedély visszahozott. Az Óváros kikötőjében lehorgonyzom izgatottságtól lángoló lelkem, hogy újra végigjárjam a Barri Gótic-ot, el-elidőzve Ramón Berengár lovasszobránál, Augustus templománál, a Moncada család ősi fészkénél és hogy imádkozzam hazám lelki üdvéért és megújulásáért a Santa Eulalia katedrálisban, ahol közel 800 éve Árpád–házi Jolánta és I. (Hódító) örök hűsűget esküdött egymásnak.
 "Jesus ha recusitat per nosaltres" – zeng még mindig fülemben a húsvéti mise a Santa María del Mar-ban: "Jézus feltámadott érettünk". Várjuk tehát Urunk születését gyertyalánggal, halk szavakkal! Isten áldjon benneteket, kedves olvasóim!

  

2008. november 1., szombat

Gondolatok főzés közben

Maguk az Árpád-kor nagy történészkoponyái állítják, hogy korszakuk a legrégebb óta és legjobban kutatott a magyar történelem időszakai közül. 

 Az ok - mondják ők - nagyon egyszerű: az Árpádok, amellett, hogy az egyetlen igazi nemzeti dinasztiát jelentik történelmünkben, az ő idejük alatt nagyhatalom, vagy legalábbis a nyugati államok által egyenrangú félként kezelt királyság voltunk. Így kerülhetett sor arra, hogy a messzi nyugattal is frigyre lépett a magyar, ahogy ezt már megírtam, az Aragón Koronával két dinasztikus házasságot is kötöttünk. Ott, távol tudtak arról, hogy III. Béla erős uralmat hagyott fiára, Imrére, így II. (Tiszta) Alfonz aragón uralkodó - a Katalán Grófság és az Aragón Királyság egyesítőjének fia - legidősebb lányát, Konstanciát adta hozzá Béla elsőszülött fiához, Imréhez. Végülis nem ezen a vonalon örökődött a hatalom, hiszen az aragón lánytól született III. László korán elhunyt. A régens, Imre öccse, András ragadta magához a hatalmat, hogy II. András királyként a 13. század második leghosszabb ideig regnáló Árpádja legyen. 
 I. (Hódító) Jakab, a harcos király, aki kisöpörte a mórokat Valenciából, meghódította Mallorcát és diplomácia révén megszerezte Szicíliát és Közép-Itáliát, tudta, hogy II. András Jeruzsálem élére vágyik. Tudta, hogy a magyar király az akkor fennálló keresztes állam, a Latin Császárság urának lányát, Jolántát vette el Gertrúd halála után. Tudta, hogy András jó viszonyban van III. Ince pápával és az ő közvetítésén keresztül kelt egybe Árpád-házi Jolántával. 

 A minap levelet kaptam volt csoportársamtól, egy francia leányzótól. Találkozni szeretne velem. Nos, úgy tűnik a dinasztikus kapcsolatokról való kiselőadásommal bogarat ültettem a fülébe, hisz az aláírás a levél végén csak ennyi volt: "Franciaország királynéja".
 Ilyen ügyeken gondolkodtam én Szent András havának első napján, míg rotyogott a karaj a serpenyőben és egy pohár borocskát kortyolgatattam némi olivabogyó és paradicsom társaságában.

Kedves olvasóim! 
Jó pihenést a hétvégére, Isten áldjon benneteket! 

2008. október 21., kedd

Homály és mítosz avagy külföldiek rólunk, magyarokról

A délutáni - legalábbis elsőre - komolytalannak tűnő téma után két mai esemény is indított arra, hogy lejegyezzem tapasztalataim arról, mit gondolnak rólunk Európa többi fiai.

 Sajnos két negatív eset nevettetett meg először, hogy aztán elkeserítsen. Mindkettő franciákkal esett meg. A liftben utaztam osztrák lakótársammal, Bernhard-dal és Cécile-lel, a kis francia barnával. A srác németül váltott pár szót telefonon. Mikor lerakta, nevettem egyet. Cécile megkérdezte, azért értettem-e a németet, mert a magyar hasonlít rá. Fel kellett világosítanom, hogy a magyar nyelv tetszik nem tetszik (ezt így nem mondtam spanyolul) nem tartozik még csak az indoeurópai nyelvcsaládba sem, nemhogy a német rokona lenne.
 Ma pedig szintén egy francia kolléga kérdezte meg, hogy nálunk ugye cirill betűkkel írnak. 

Nos, ezek után elszomorodtam, de erőt is kaptam. Legalább annál komolyabban veszem a kultúrmissziós tevékenységem. Igyekszem a ködből kirántani hazámat. 

Ami nem vész ködbe, azt mítosz övezi. Távoli ország, mesés Kelet, persze szimbolikusan az ismeretlen egzotikumát értve alatta. Talán ezért szerepel Magyarország oly sokat a régi katalán irodalomban. Nem, mint konkrét földrajzi hely, hanem mint Európa távoli zuga. 
Ez ma már azért formálódott. A spanyolok, akikkel beszéltem és nálunk jártak, még most is mint egy mítoszról mesélnek, mikor beszámolnak magyarországi látogatásukról. A történelmünket illeti köd élményekkel, csipős és érdekes ízekkel, látvánnyal és fürdőkkel vegyül, így formálva mítoszt: nálunk minden szép és jó. Hála a Jóistennek, hogy így érzik! Mítosz nélkül nem létezhet az ember!

"Jó étvágyat!" avagy a vásárlás rejtelmei

Tudom, kedves olvasóim, régen jelentkeztem. Az igazat megvallva, nem sok minden történt velem. Csendes itt az élet, de minden nap feltárul valami új a spanyol nyelv rejtelmeiből, érdemes tehát minden reggel felkelni.
 A minap egy nagy áruházban vásároltam. Szokás szerint igyekeztem megfigyelni az embereket. És a felfedezés! Alapvető különbségeket tapasztaltam a nők és a férfiak vásárlási szokásaiban. Ez főként abban áll, hogy miket vesznek és esznek. 
 Az ifjú hölgyek kosarában a kövekező cikkek lapulnak:
- magvak
- csomagolt, teljes kiőrlésű kenyér
- csoki
- joghurt
- gyümölcslé
- mélyhűtött zöldség

 A fiúkéban pedig:
- virsli
- mélyhűtött pizza
- paradicsompüré
- egyéb mélyhűtött dolgok, lasagna stb.
- krumpli
- sör

 Nem kommentálom a fentieket, csupán leírom, hogy én mit szoktam vásárolni:

Alapvető élelmiszerek:
- KENYÉR (friss bagett)
- BOR (mostanában navarrai)
- HAL (tonhal)

"Kiegészítők":
- olivabogyó
- tészta
- paradicsom 
- főzőtejszín
- burgos-i sajt (kemény, semleges ízű, gyümölcs mellé kitűnő)
- fokhagyma
- hátszín
- egyéb halak (tintahal, polip)
- házi krokett (sonkával töltött)
- tonhalas batyu (ki kell sütni)
- gyümölcs (barack, dinnye, chirimoya - édes déligyümölcs)
- görög joghurt
- csokoládé
- eperlekvár

Jó étvágyat!